A függetlenség jobb

Origo, 2008. február 27.

Európa és a világ legújabb állama szakadt, szegény, de vidám ország. Hiába a nagy munkanélküliség, a szervezett bűnözés, a rossz gazdasági helyzet, a koszovói albánok egyelőre euforikusak - végre megkapták áhított függetlenségüket. Helyszíni riport.

A legelső dolog, ami feltűnik, hogy mindenki milyen jókedvű. Viccelődő és széles vigyorral gesztikuláló határőrrel és vámossal például én még egyetlen határon sem találkoztam, pláne nem Kelet-Európában ("Van elvámolnivalótok, srácok? Nincs? Na, akkor welcome to Kosovo!" - fecseg az arc a bódéból kikönyökölve). És ezt az élményt az sem rontja el, hogy egy kapuval arrébb még gyorsan lehúznak ötven euróra, mert a sztenderd nemzetközi autóbiztosítás itt állítólag nem érvényes, és anélkül nem lehet bemenni.

A nyomott és poros Macedónia felől érkezve az újonnan függetlenné vált Koszovó energiája és jó hangulata azonnal szembetűnő. Még akkor is, ha az infrastruktúra - ha ez egyáltalán lehetséges - a határ innenső oldalán még rosszabb állapotban van, mint Macedóniában, és olyan mennyiségű szemét hever mindenütt, hogy alig látszik ki alóla az ország. Mindenütt albán, koszovói, európai és amerikai zászlók (az albán, a koszovói és az amerikai mindenhol együtt, ideértve a középületeket is, mert a hála az hála), "Éljen a függetlenség" feliratok olyan számban, hogy már az első falu után fejből tudom albánul ("urime pavaresia"), és mindenütt lendületesen ténykedő, jókedvűnek tűnő albánok.

"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen boldog leszek egyszer" - mondja a 25 éves Arjan, aki tolmácsként dolgozik a Koszovót irányító különböző nemzetközi szervezeteknek. "Az elmúlt kilenc évben (az 1999-es háború után Koszovó ENSZ-fennhatóság alatt állt - a szerk.) sokat mondogattuk egymás között, hogy a függetlenség talán olyan, mint a kóla - minél tovább hagyod nyitva, annál ízetlenebb. De most kiderült, hogy nem így van - egyszerűen fantasztikus. Valamelyik nap az egyik haverom azzal jött, hogy Arjan, hallod, a függetlenség jobb, mint a szex."

Folytatás itt.

"Ezért jó a függetlenség"

Origo, 2008. februar 29.

Koszovó energiáját, az új nemzet potenciálját talán jól illusztrálja az ország legnagyobb reklámügynökségét vezető Fisznik Iszmaili. A kilencvenes évek háborúi elől Londonba menekült férfi klassz reklámötleteket és nyugatos attitűdöt hozott magával haza Koszovóba, és ez, úgy tűnik, be is jött neki.

"Megmaradni piacvezetőnek Koszovóban, piacvezetővé válni Albániában, aztán eladni a céget milliókért, és csak a dizájnra koncentrálni a jövőben" - sorolja gondolkodás nélkül a következő év céljait az új nemzet sikeres üzletemberéhez illő magabiztossággal Fisznik Iszmaili díjnyertes reklámkampányokkal teli, menő belvárosi irodájában. A kreatív dizájner egy tipikus koszovói sikersztori főszereplője: saját pénzéből alapította a céget tizenkét év London után, ami a semmiből Koszovó legnagyobb és legmenőbb reklámügynökségévé nőtte ki magát.

Pedig nem könnyű. "A reklámpiac fő gyengesége itt az, hogy az embereknek gőzük nincs az egészről - egyszerűen nem tudják, hogy mi a jó, ezért a szart is megveszik, ha olcsóbb. Így nehéz minőségi termékkel versenyezni. Nem tudatosodik bennük, hogy lehet, hogy többet tudnának eladni a termékükből jobb marketinggel, ezért a reklámon próbálnak spórolni" - mondja, brutális londoni szlenget használva, ami annál mulatságosabb, mert közben picit úgy fest, mint egy albán maffiózó.

Folytatas itt.

"Ők voltak itt a menők"

Origo, 2008. február 26.

Koszovó függetlenedésétől a legjobban nem az érzelmi nacionalizmustól alig látó és törő-zúzó belgrádi huligánok vannak elkenődve, hanem a Koszovóban élő, még megmaradt szerb kisebbség. Miután az albán lakosságot terrorizáló szerb államot és hadsereget a NATO 1999-ben kiűzte innen, nagy részük elmenekült. De még mindig vannak százezren, akik kétségbeesetten nézik a koszovói albán állam születését. Riport Koszovóból.

Régen itt templom volt.

Most combközépig érő betonakadály, magas acélkerítés, a tetején még egy sor drótkerítés, mögötte pedig egy őrbódé, benne egy rendőrrel. A szép régi ortodox templom persze még mindig ott áll e mögött a borzalom mögött, az utcáról jól lehet látni - ha az ember a főváros, Pristina felől jön a főúton és bekanyarodik a belvárosba, akkor még el is takarja a mellette lévő mecsetet -, de ez így már valami egészen más dolog. Bemenni sem lehet.

A komoly óvintézkedések ellenére fizikai veszély már nem nagyon fenyegeti az épületet, noha a koszovói albánok felgyújtottak párat az utolsó nagy villongásokkor, 2004-ben, hiába védi őket elvileg a KFOR, a helyi NATO-erő. A bódéban alszik az őr. Amikor megdobom az ablakot egy kővel, mint akibe villám csapott, felpattan és kijön, de aztán megnyugszik, csak egy újságíró. "Nem lehet bemenni, nincs pap, nincs itt senki. Zárva van" - hadarja.

Persze mindegy is. Nem kell senkinek a templom - már nincsenek itt szerbek.

A teljes cikk itt.

„Nem lehetünk az egész világ ellen”

Origo, 2008. február 23.

Lehet, hogy Belgrádban csütörtökön nagykövetségeket és boltokat égettek és dúltak fel, a szerbek nagyobb részének nincs túl nagy kedve a további felhajtáshoz. Koszovó Szerbia számára fontos érzelmi ügy – de a jövő talán fontosabb. Helyszíni riport.

Ha pozitív szimbolizmust keres az ember Belgrádban a durva erőszakba fulladt csütörtöki tüntetések másnapján, a legjobbat a belvárostól nem messzire lévő sportaréna közelében találja, ahol időnként koncerteket is szoktak rendezni. Az épületen kívüli kerítésen óriási plakát harsog, ezekkel most tele van a város, a kormány rakatta ki mindenhova, nemzeti színekben pompázik, rajta a felirat, cirill betűkkel: „Koszovó Szerbia.”

Sajnos a plakátot nem látni túl jól, hacsak nem áll hozzá egészen közel az ember, ugyanis eltakarja egy másik hirdetmény, amit szalagokkal feszítettek ki pont elé, úgy, hogy az úttestről csak azt látni. Erre annyi van írva, latin betűkkel: „Chris Rea – március 4”. Az idősödő brit rocker hamarosan Belgrádban lép fel. A normális jövő pedig, amit többek között ezek a dolgok is jelképeznek, sok szerb számára talán ma már fontosabb, mint a Koszovó körüli nemzeti felzúdulás.

Folytatás itt.

Perhaps we should meet

Brilliant stuff: my photographer colleague who was beaten up yesterday by "demonstrators" in Belgrade and was then quickly splashed all over the pages of Hungarian newspapers (what does it take, eh?) is now pursued by women. I had always thought (and fervently hoped) that doing vaguely dangerous things will get you into all the knickers you want but this quick? Six women have already emailed him saying they "found him interesting" and perhaps they should meet. Also wrote a bisexual man with what seemed like a very reasonable offer.

Why do I never cash in on this shit?

Get in

The difficulties of getting to a conflict area can be daunting even if it's in Europe - especially if you don't have a car. I'm trying to get to Kosovo from Belgrade at present and there's a lot of uncertainty as to which border crossing is open (they seem to close and reopen them all the time) and whether they are safe. Plus my photoreporter colleague, who also drives the car, is getting cold feet (small wonder as he was quite badly beaten up yesterday in the Belgrade riots). Amazingly, I don't have a driving license so if he's out, I'm as good as fucked - my God, the hardy foreign correspondent...

Still, it can be an issue. During the 2006 Lebanon war when a Euronews colleague and I were trying to get to Beirut the path was especially tortous. The airport was out of use after an Israeli bombing raid. The Damascus and the Tripoli highways were under constant aerial attack which didn't stop enterpreneuring taxi drivers from offering to do the Beirut run - "500 dollars, only to you, my friend!" We ended up flying to Cyprus in the hope there might be a ship to Lebanon.

And there was - a French navy ship, the BPC Matisse, a big, fuck-off transporter with some 50 French foreign legioners on board. She was doing evac from Beirut and delivering aid plus a couple of other journos who were stuck on Cyprus. The crossing took forever, these fuckers are very slow, but the slowness was gloriously compensated by the coolness of the arrival - in an amphibious boat, surrounded by scores of gun-wielding legioners. No-one asked to see our visas, dude.

"Több mint dühös, haver"

Origo, 2008. február 22.

Bepipult nacionalisták, hidegvérű nyugatosok, demagóg politikusok - mind-mind szerbek. Úgy érzik, hogy sarokba szorítják őket a közömbös, képmutató európaiak és az elrontott múlt, ami egy kicsit mindenki lelkén szárad. Ködös gondolatok a háborúról, az orosz messiásról és egy béka, amit le kell nyelni. Riport Belgrádból.

"Több mint dühös, haver" - mondja Igor pizzaevés közben az utcán gyalogolva, úton a tüntetés felé, amikor megkérdezem, dühös-e, amiért Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A katonai gyakorlóruhát viselő szerb fiatalember az 1999-es koszovói háború veteránja, saját bevallása szerint maradandó lelki sérüléseket okoztak neki a borzalmak, amelyeknek tanúja volt a szerb erők és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg közi harcokban.

"Erről a gazságról mindenki tehet. Az albánok, akikről mindenki tudja, hogy nem civilizált nép, hanem törzsekben élnek a hegyekben, rohadt terroristák mind, Milosevic, amiért hagyta, hogy fegyverhez jussanak, aztán azt is, hogy lejárassuk magunkat az egész világ előtt a különítményeseink gazságai miatt, meg persze a nyugati politika képmutatása" - fejtegeti. Társa, aki maximum 18 éves lehet, lelkesen közbeszól, hogy "csak a háború lehet a megoldás", de Igor csak legyint, ő már látott olyat.

Folytatás itt.

Clueless in Europe

This blog is undergoing some changes. For various reasons I'm no longer in Beirut but in Budapest, Hungary, at least for a while. I realise this will almost certainly make this blog a lot less interesting but we'll persist. For the moment I'll post whatever I write as a journalist and deem interesting here. They will mostly be in Hungarian, I expect, so the whole blog might go Hungarian soon. For starters, there's a commentary piece in the Prague-based Transitions Online I wrote about the difficulties of new member states in the European Union.

Europe’s Big Fans

Transitions Online, 21 February, 2008

New citizens may say they’re happy with the EU, but really, they don’t have a clue.

Will the real pro-Europeans stand up, please? At a recent political forum for various members of the Budapest intelligentsia – academics, journalist, and politicos – we all made the right noises when it came to the European Union. But only just.

To be sure, no real doubt can be cast over our European credentials, or those of any new EU member’s intelligentsia. According to the latest Eurobarometer poll, Central and Eastern Europeans’ overall support for EU membership has risen since accession (with the notable exception of dour and moody Hungarians). Few among the region’s elites seem possessed by a Brussels-bashing Euro-skepticism typical of some older states like the United Kingdom and Austria. New members’ honeymoon with the EU, it seems, is far from over. (In fact, the seemingly problematic Poles are falling madly in love, with a whopping 71 percent saying membership is a good thing.)

But intellectuals at the Budapest forum also confessed that while they enjoy membership, their knowledge of EU affairs is at best patchy. Even those who work on EU matters confessed that one of the reasons they are doing it is that they are fed up with domestic affairs. Working in favor of the EU is mere escapism.

This is troubling. These are the educated, engaged, politically astute folks. Imagine what the apathy must be like among other people. It’s fine to dislike the EU. But professing a vague, often merely idealistic support for EU membership or “the European idea” is not good enough. A crucial problem faced by most new members, and something that most journalists who cover the region will be immediately familiar with, is that few people here give a damn about the whole thing. They don’t know exactly what the EU does, or where it is based (Strasbourg? Luxembourg? The Hague?). They don’t know how it works, they have no idea what they are supposed to do in it, and – worst of all – they couldn’t care less.

Click here to continue.