Transitions Online, 24 June, 2009
Hungary can no longer afford to wait for someone else to provide answers to its most pressing social problem.
It is unclear why anyone would have wanted to hurt Jeno Koka, a 54-year-old man in Tiszalok-Ujtelep, north-eastern Hungary, who was shot in the chest with a 9mm handgun and killed just as he was leaving his home for work on 22 April.
The police are still investigating. Koka was a working man, described by local leaders as upright and friendly. He was married, was involved in no dodgy business deals and had no criminal record. No-one knows why he was gunned down.
It is no wonder, then, that many have wondered whether Koka was killed because he is part of Hungary's half-million strong Roma community. The Roma, or Gypsies, are a mostly poor ethnic group that tends to live in ghettos on the outskirts of former industrial centres, largely cut off from the majority Magyar society. They are often segregated at the workplace and in the school system, and lead a meagre existence mostly on day labour, benefits and petty crime.
Koka's murder was the latest in a string of unresolved killings targeting them since early 2008. The attacks have included firebombing houses and shooting the fleeing. Six Romas have been murdered and many more wounded. Many think that they are a response to three much-publicised murders committed by Gypsies over the last three years.
The Roma issue is fast shaping up to be Hungary's Big Problem - or indeed Eastern Europe's. It is already a powerful factor in politics. Jobbik, a far-right party that won three seats in the European Parliament earlier this month, ran on an explicit anti-Gypsy platform.
Jobbik have successfully dipped into a widespread feeling and fear among Magyars that Gypsies are criminals. Many might be. But increasingly, this is an ethnic conflict, driven by simplistic perceptions and a very real social-racial gap.
The idea that criminal behaviour is culturally and even racially inherent with the Roma seems to have some traction in Hungary. According to a 2005 poll, 62 per cent thought Gypsies as a group were more likely to be criminals. The justice system, too, seems tilted against them. Up to half of all prisoners are Roma, although they are no more than 5-7 per cent of the population.
Experts tend to think that the high crime rates that we see (or rather suspect, since there are no statistics) among the Roma are merely a function of their status as social and economic outcasts. There is even some evidence that crime rates among Magyars and Gypsies of similar economic and social background are similar.
But that misses the point: most Gypsies do belong to an underclass that seems increasingly cut-off from mainstream society. Generations of Roma know nothing but benefit-peddling and petty crime, more so than the Magyars, who are not shut out of the labour market and the school system because their skin is brown, says Szilvia Varro, a journalist covering Roma affairs. The point is that since many of these outcasts are Gypsy and most Gypsies are outcasts, the problem increasingly is a racial one.
The Roma are the biggest losers of the last twenty years. The heavy industries where they used to work are gone. Their low educational levels make it hard for them to find work elsewhere. They would have struggled anyway, even without the obstacle of ethnic discrimination. The gap between them and Magyar society has only grown as the Magyars' lot has improved hugely in the last ten years.
That the standard of discourse about the problem is so astonishingly low - more interested in apportioning blame than finding solutions - is unsurprising. It is typical of how most issues are debated in a society that has little tradition of open debate and where people have only lately discovered that they can say pretty much whatever they want.
Open anti-Semitism and anti-Roma instigation are largely tolerated because the lines have not been drawn. The Roma issue has been around for decades. But it's only blowing up now. It is the noise of the skeletons finally falling out of the cupboard after years of fearful and conspirational silence. These are the pains of a society going through dislocation because of fast but selected growth and growing freedoms.
The simplistic debate - such as there is - is playing into the hands of extremist forces, like Jobbik, who are at the moment the only party openly talking about the matter. The centre-right Fidesz party, which looks set to win next year's parliamentary elections, have offered no solutions.
Will the rising tide - once it starts rising again, that is - lift the ship of the Roma, too, lessening the fissures? Likely not. The problem is only becoming more acute: the proportion of Roma is expected to rise to 15 per cent of the population by 2050. They need help.
But government action has been half-hearted and largely ineffective. The education ministry tried to desegregate schools after 2002 but the effort slowed down in 2006. Earlier efforts included tying benefits to sending kids to school but this, too, was abandoned. EU-funded job creation programmes have gone nowhere, mostly because of the massive bureaucracy they involve.
The lack of a comprehensive strategy resulted in policy-wildcatting by some local councils that last year tried to withhold aid from Gypsies until they joined up for community service. This led to another massive public row which centred around the widely held perception that Gypsies don't like to work and have only themselves to blame for being unemployed.
Hungary allows limited self-government for the Roma but these councils have mostly failed to lessen their plight. There is no single political party that they would support, leaving their voting power diluted, although sheer numbers could turn them into kingmakers. They have few recognised national leaders, although in recent years Gypsies have made serious inroads in television and entertainment.
More needs to be done, perhaps through government-enforced positive discrimination programmes. Key is to make sure the Roma go back to work and their kids get back to school - the most important pillars of leading a normal life within mainstream society. This problem isn't going away through more foreign money or more EU - the usual ways of dodging challenges in Eastern Europe of late. This needs a solution here and it needs it now.
Wednesday, June 24, 2009
Sunday, June 14, 2009
Csendesebb pofonok jönnek
Magyar Narancs, június 11.
Az tulajdonképpen természetes, hogy a múlt heti európai parlamenti választáson alig esett szó az Európai Unióról meg azokról az ügyekről, amikkel a 22 magyar képviselőnek majd foglalkozni kéne. Nem csak mi vagyunk ilyen vidékiek, a legtöbb tagállamban így megy. Még csak nem is próbált senki úgy tenni, politikus és szavazó, mintha ez igazi európai választás lenne. Mindenütt időközi pálcatörés az épp kormányzó párt felett.
Ez érthető, de azért kár. A kormányzó párt vagy pártok kormányzati teljesítményét simán el lehetne választani képviselőinek brüsszeli/strasbourgi ténykedésétől. Attól például, hogy az MSZP meg az SZDSZ kis híján a talajba vezette Magyarországot, még lehet, hogy a képviselőik jól ügyeskedtek az EP-ben, totál más kérdésekben, mint amikkel a kormánynak odahaza hadakoznia kell. Ezt láthatólag szinte senki nem fogja fel, sőt senkit nem is érdekel. Erről a politikusok és a szavazók együtt tehetnek. Az egyik nem beszél róla, a másik meg tesz az egészre. Mindegy: a politika népszerűségi verseny és kész. Így nézve talán jobb is, hogy az emberek kétharmada otthonmaradt.
Leszámítva, hogy emiatt a parlamenti képviselők ezután sem fogják tudni hitelesen állítani magukról, hogy az európai nép demokratikusan megválasztott képviselői, hiszen az egész fesztivál nyilvánvalóan nem erről szól. Ez aláássa legitimációjukat, meggyengíti őket, ami baj, mert a parlament egyébként jó és meglepően hatékony szerve az EU-nak. Pont azt a szerepet játszaná, amire az EU-nak rettenetesen szüksége van: valamiféle kapocs a kormányzók és a kormányzottak között, hogy az egész ne tűnjön olyan ufónak, érdektelennek és távolinak. Ahol az embereket, vagy legalábbis a mindenkori politikai hangulatot így-úgy képviselik. A mostani EP-képviselők senkit nem képviselnek, csak saját magukat, esetleg valami lobbicsoportot. Ez nem baj, csak nem elég ahhoz, hogy az Európai Unió igazán demokratikus szervezet legyen. Ez pedig létfontosságú volna, tekintve, hogy már most több dologgal foglalkozik, mint arról a legtöbb embernek akár csak sejtése van. De tetszettek volna kicsit komolyabban venni az egészet.
Ennél derűsebb gondolat, hogy mit fog csinálni az Európai Parlamentben a három hungarista képviselő. Összességében 50-60 radikális, euroszkeptikus képviselő is lehet az új EP-ben, részben a középbal gyenge szereplése miatt - persze nem mind ugyanolyan rémes. Ez elég sok, de a szélsőséges pártok jellemzően nem tudnak túl jól élni az EP nyújtotta lehetőségekkel. Nem is zavarnak túl sok vizet. A hely idegen ettől a fajta politizálástól, mert más a szerepe, mint egy nemzeti parlamentnek, ráadásul messze van és Brüsszelen kívül kevés figyelmet kap. Cigányozni meg zsidózni kapásból nem lehet annyira, bár egy bolgár előember pár éve megpróbálta. Az EP elsősorban (piac)szabályozási kérdésekkel foglalkozik, igazából nem olyan izgi hely, a kikötői irányelv meg az energia- és klímacsomag nem biztos, hogy adni fogja magát az antiszemita, cigányellenes, antiglob primitívkedéshez (bár a bel- és igazságügyek fokozódó európaizálódása új szereplési felületet nyújthat).
Nagyon összefogni a többi szélsőjobbossal szintén nem lesz könnyű, az "ideológia" lényegéből fakadóan. Utoljára a posztfasiszta Alessandra Mussoloni cigányozta le az olaszországi románokat, amire is a Nagy Románia Párt képviselői kiléptek az Identitás, Hagyomány és Szuverenitás nevet viselő "nemzeti radikális" frakcióból, ezzel megszüntetve az egészet. Függetlenként az EP-ben semmit nem lehet elérni (egy pillanatra tegyünk úgy, mintha ezek az emberek ott bármit el akarnának érni és nem csak ugródeszkának tekintenék az EP-t), a beszédeket nemigen közvetíti senki, szóval kis szerencsével a három arc öt évre kivonta magát a forgalomból. Más kérdés, hogy a parlamenti képviselet némi tekintélyt kölcsönözhet pártjuknak odahaza.
Ennél érdekesebb, hogy a jobbközép pártok nem csak azokban az országokban nyertek sok képviselőt, ahol éppen egy népszerűtlen baloldali párt volt kormányon, mint nálunk. Ez történt még Nagy-Britanniában és Spanyolországban, de nagyot nyertek a német, olasz, francia és lengyel konzervatívok is, méghozzá kormányzati pozícióból, egy gazdasági válság kellős közepén. Ez azt sejteti, hogy a jobboldali pártok összességében ügyesebben reagáltak a válságra, mint a baloldaliak - ha máshogy nem, hát fazonírozásban. Merészebb értelmezésben: az európai választóknak eszük ágában sincs leszámolni a kicsit éppen hasfájós piaci kapitalizmussal (amit a legtöbb államban inkább a jobboldali pártok képviselnek), és csak részben azért, mert senki nem állt elő értelmes alternatívával. Inkább talán azért, mert az európai kapitalizmus eleve egy visszafogott valami, a Sarkozy által is megtartott francia dirigiste modelltől a Németországban doromboló lanyha korporatizmusig, masszív szociális védőhálóval. Európa a középjobb víziójában is a gondoskodó állam hazája, Franciaországtól Magyarországig.
Fő következménye a középjobb sikerének, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, újabb öt évig elnök maradhat. A Bizottság elnökét az EU 27 tagállamának vezetője nevezi ki, de az EP jóváhagyása is kell hozzá. A képviselők az elmúlt tizenöt évben olyan magabiztossá váltak, hogy a jóváhagyást nem lehet biztosra venni (az előző két elnököt úgy kellett átrimánkodni). De a szocialista frakció összezsugorodásával a jobboldali Barrosónak nincs mitől tartania. Barroso nem volt rossz elnök, reformer, piaci liberális tendenciákkal, de pont annyi pragmatizussal (és hatalomakarással), hogy mindenkivel meg tudjon egyezni. Ez erény, mert az EU konszenzusos rendszerben működik. A portugált sokan kritizálták, amiért nem volt elég merész és radikális, és mert semmi igazán nagyszabásút nem is ért el. De a valóság az, hogy a 27 tagúra nőtt és ezért kicsit lomha EU-ban, nem túl ambíciózus francia, német és brit vezetés mellett nehéz is radikálisnak lenni, csak pofáraesik az ember.
Martin Schulz szocialista és Graham Watson liberális frakciójának meggyengülése hosszútávon is átalakíthatja a brüsszeli erőviszonyokat. A szocialista frakció agresszív politizálása volt az egyik oka annak, hogy az EP az elmúlt ciklusban komoly tényezővé vált a tagállamok mellett az uniós játszmában. Schulz (és Watson) részben politikai okokból, de alkotmányos meggyőződésből is keményen játszotta a tagállamokkal egyenjogú európai törvényalkotó szerepét. Hol támogatták az Európai Bizottságot a kormányokkal szemben, hol megszorongatták Barrosóékat, hogy éreztessék, ki a főnök. Meggyengülésük valószínűleg kevésbé agresszív parlamentet jelent majd.
Az tulajdonképpen természetes, hogy a múlt heti európai parlamenti választáson alig esett szó az Európai Unióról meg azokról az ügyekről, amikkel a 22 magyar képviselőnek majd foglalkozni kéne. Nem csak mi vagyunk ilyen vidékiek, a legtöbb tagállamban így megy. Még csak nem is próbált senki úgy tenni, politikus és szavazó, mintha ez igazi európai választás lenne. Mindenütt időközi pálcatörés az épp kormányzó párt felett.
Ez érthető, de azért kár. A kormányzó párt vagy pártok kormányzati teljesítményét simán el lehetne választani képviselőinek brüsszeli/strasbourgi ténykedésétől. Attól például, hogy az MSZP meg az SZDSZ kis híján a talajba vezette Magyarországot, még lehet, hogy a képviselőik jól ügyeskedtek az EP-ben, totál más kérdésekben, mint amikkel a kormánynak odahaza hadakoznia kell. Ezt láthatólag szinte senki nem fogja fel, sőt senkit nem is érdekel. Erről a politikusok és a szavazók együtt tehetnek. Az egyik nem beszél róla, a másik meg tesz az egészre. Mindegy: a politika népszerűségi verseny és kész. Így nézve talán jobb is, hogy az emberek kétharmada otthonmaradt.
Leszámítva, hogy emiatt a parlamenti képviselők ezután sem fogják tudni hitelesen állítani magukról, hogy az európai nép demokratikusan megválasztott képviselői, hiszen az egész fesztivál nyilvánvalóan nem erről szól. Ez aláássa legitimációjukat, meggyengíti őket, ami baj, mert a parlament egyébként jó és meglepően hatékony szerve az EU-nak. Pont azt a szerepet játszaná, amire az EU-nak rettenetesen szüksége van: valamiféle kapocs a kormányzók és a kormányzottak között, hogy az egész ne tűnjön olyan ufónak, érdektelennek és távolinak. Ahol az embereket, vagy legalábbis a mindenkori politikai hangulatot így-úgy képviselik. A mostani EP-képviselők senkit nem képviselnek, csak saját magukat, esetleg valami lobbicsoportot. Ez nem baj, csak nem elég ahhoz, hogy az Európai Unió igazán demokratikus szervezet legyen. Ez pedig létfontosságú volna, tekintve, hogy már most több dologgal foglalkozik, mint arról a legtöbb embernek akár csak sejtése van. De tetszettek volna kicsit komolyabban venni az egészet.
Ennél derűsebb gondolat, hogy mit fog csinálni az Európai Parlamentben a három hungarista képviselő. Összességében 50-60 radikális, euroszkeptikus képviselő is lehet az új EP-ben, részben a középbal gyenge szereplése miatt - persze nem mind ugyanolyan rémes. Ez elég sok, de a szélsőséges pártok jellemzően nem tudnak túl jól élni az EP nyújtotta lehetőségekkel. Nem is zavarnak túl sok vizet. A hely idegen ettől a fajta politizálástól, mert más a szerepe, mint egy nemzeti parlamentnek, ráadásul messze van és Brüsszelen kívül kevés figyelmet kap. Cigányozni meg zsidózni kapásból nem lehet annyira, bár egy bolgár előember pár éve megpróbálta. Az EP elsősorban (piac)szabályozási kérdésekkel foglalkozik, igazából nem olyan izgi hely, a kikötői irányelv meg az energia- és klímacsomag nem biztos, hogy adni fogja magát az antiszemita, cigányellenes, antiglob primitívkedéshez (bár a bel- és igazságügyek fokozódó európaizálódása új szereplési felületet nyújthat).
Nagyon összefogni a többi szélsőjobbossal szintén nem lesz könnyű, az "ideológia" lényegéből fakadóan. Utoljára a posztfasiszta Alessandra Mussoloni cigányozta le az olaszországi románokat, amire is a Nagy Románia Párt képviselői kiléptek az Identitás, Hagyomány és Szuverenitás nevet viselő "nemzeti radikális" frakcióból, ezzel megszüntetve az egészet. Függetlenként az EP-ben semmit nem lehet elérni (egy pillanatra tegyünk úgy, mintha ezek az emberek ott bármit el akarnának érni és nem csak ugródeszkának tekintenék az EP-t), a beszédeket nemigen közvetíti senki, szóval kis szerencsével a három arc öt évre kivonta magát a forgalomból. Más kérdés, hogy a parlamenti képviselet némi tekintélyt kölcsönözhet pártjuknak odahaza.
Ennél érdekesebb, hogy a jobbközép pártok nem csak azokban az országokban nyertek sok képviselőt, ahol éppen egy népszerűtlen baloldali párt volt kormányon, mint nálunk. Ez történt még Nagy-Britanniában és Spanyolországban, de nagyot nyertek a német, olasz, francia és lengyel konzervatívok is, méghozzá kormányzati pozícióból, egy gazdasági válság kellős közepén. Ez azt sejteti, hogy a jobboldali pártok összességében ügyesebben reagáltak a válságra, mint a baloldaliak - ha máshogy nem, hát fazonírozásban. Merészebb értelmezésben: az európai választóknak eszük ágában sincs leszámolni a kicsit éppen hasfájós piaci kapitalizmussal (amit a legtöbb államban inkább a jobboldali pártok képviselnek), és csak részben azért, mert senki nem állt elő értelmes alternatívával. Inkább talán azért, mert az európai kapitalizmus eleve egy visszafogott valami, a Sarkozy által is megtartott francia dirigiste modelltől a Németországban doromboló lanyha korporatizmusig, masszív szociális védőhálóval. Európa a középjobb víziójában is a gondoskodó állam hazája, Franciaországtól Magyarországig.
Fő következménye a középjobb sikerének, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, újabb öt évig elnök maradhat. A Bizottság elnökét az EU 27 tagállamának vezetője nevezi ki, de az EP jóváhagyása is kell hozzá. A képviselők az elmúlt tizenöt évben olyan magabiztossá váltak, hogy a jóváhagyást nem lehet biztosra venni (az előző két elnököt úgy kellett átrimánkodni). De a szocialista frakció összezsugorodásával a jobboldali Barrosónak nincs mitől tartania. Barroso nem volt rossz elnök, reformer, piaci liberális tendenciákkal, de pont annyi pragmatizussal (és hatalomakarással), hogy mindenkivel meg tudjon egyezni. Ez erény, mert az EU konszenzusos rendszerben működik. A portugált sokan kritizálták, amiért nem volt elég merész és radikális, és mert semmi igazán nagyszabásút nem is ért el. De a valóság az, hogy a 27 tagúra nőtt és ezért kicsit lomha EU-ban, nem túl ambíciózus francia, német és brit vezetés mellett nehéz is radikálisnak lenni, csak pofáraesik az ember.
Martin Schulz szocialista és Graham Watson liberális frakciójának meggyengülése hosszútávon is átalakíthatja a brüsszeli erőviszonyokat. A szocialista frakció agresszív politizálása volt az egyik oka annak, hogy az EP az elmúlt ciklusban komoly tényezővé vált a tagállamok mellett az uniós játszmában. Schulz (és Watson) részben politikai okokból, de alkotmányos meggyőződésből is keményen játszotta a tagállamokkal egyenjogú európai törvényalkotó szerepét. Hol támogatták az Európai Bizottságot a kormányokkal szemben, hol megszorongatták Barrosóékat, hogy éreztessék, ki a főnök. Meggyengülésük valószínűleg kevésbé agresszív parlamentet jelent majd.
Sunday, June 7, 2009
Erasmus megmentői - Minek tartsunk európai parlamenti választásokat?
Magyar Narancs, május 28.
*
A probléma részben az, hogy nem teljesen világos, mit csinál az Európai Unió maga, s az miért fontos, illetve fontos-e egyáltalán. A szervezet érdemi demokratizálására irányuló összes kísérlet részben azon bukik meg, hogy az EU, bármily fontos szerepet tölt is be bizonyos kérdésekben, nem rendelkezik látványoskompetenciákkal. A nemzetállam szerepe továbbra is nagyobb a politikában, a gazdaságban, mindennapi életünkben - az állam adóztat és osztja el az adókat. Ehhez képest az EU mellékesnek tűnik, nem köti le a figyelmünket.
Minden olyan próbálkozás, ami arra irányul, hogy az Európai Parlament fontosságát bizonygassa, eldöntheti, hogy mivel példázza az intézmény erejét: a szoftverszabadalmi irányelvvel, a vegyi anyagok biztonságáról szóló rendelettel, netán a kipufogó-irányelvvel. Az érintett ágazatok számára mindhárom központi szabályozás, de hogy a választóknak ettől miért kellene izgalomba jönniük, rejtély.
Persze: valójában a szoftverek, a vegyi anyagok és a levegő fogyasztóinak - vagyis mindenkinek - fontosak ezek a kérdések, de a politikát nem ezek az ügyek hajtják. Az egészségügy vagy az adózás inkább - de ezekben az EU hatása közvetett. A magyar politikát leginkább a pártok, a pártoknak arcot adó személyiségek közötti konfliktusok (Orbán vagy Gyurcsány?), az ebből eredő Barátok közt jellegű dráma (lemond a miniszterelnök - rohanás!), illetve az ideológiai szembenállás (a gyakorlatban: kommunistázás és fasisztázás) formálják elsősorban. Az európai politika nem ilyen élénk, mert a vezetőket nem választják, mert nincs közös sajtó, nincs közös nyelv, nincs európai közélet. Nemcsak izgalmas ügyek nincsenek tehát, de nincsen valódi európai politikai közösség sem.
Akkor viszont tényleg: minek tartsunk európai parlamenti választásokat? A válasz az, hogy az EP hasznosmunkát végez. Tény: padsorai tele vannak gyenge minőségű politikusokkal, akik pályájuk alkonyát töltik ki e jól fizető poszttal, politikai ugródeszkát kereső, macskabajszú inkompetensekkel, illetve egyéb, komoly munkára alkalmatlan jöttmentekkel (plusz egy csomó konkrét kommunistával és nácival). Az is tény: az EP gyakran csinál magából bohócot következetlen "jelentéseivel" a legkülönbözőbb témákban, amelyekben gyakran nincs is illetékessége. Szeret populista ügyeket felkarolni, azokat nem mindig túl diplomatikusan képviselni. Az Economist nem járt olyan messzire a valóságtól, amikor nemrég úgy fogalmazott: a parlament egy "big fucking NGO".
Nem baj, az EU már rég túllépett azon a ponton, ahol miniszterelnökök, diplomaták és bürokraták felvilágosult, diszkrét kormányzása hatékony lehet. Az európai társadalom 27 államával, miriád gazdasági szereplőjével, érdekcsoportjával, lobbijával túl komplikált ahhoz, hogy zárt ajtók mögött lehessen irányítani. "Ha itt valaki úgy próbál valamit eldönteni, hogy előtte nem tart ötven nyílt konzultációt, az őrült" - fogalmazott egy európai bizottsági ismerősöm, aki pedig az egyik zártabb főigazgatóságon dolgozik, és jó eurokratához illő borzadállyal szemléli a Strasbourgban folyó cirkuszt.
*
Az Európai Bizottság és a tagállami kormányokat képviselő Tanács zárt, bürokratikus kultúrája kevéssé alkalmas rá, hogy megfelelően érzékelje az európai társadalom és gazdaság lüktetését. Erre a parlament jobb, épp zabolátlansága, nyitottsága miatt, és mert sokkal árnyaltabban tükrözi a társadalmat, amit képviselnie kell - hiszen választják. A sokfajta érdek óvatos becsatornázása az uniós döntéshozatalba nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem azért is, hogy ezek a döntések elfogadhatóbbak legyenek a kormányzottak szemében. Az elbukott uniós népszavazások sorozata legitimációs válságot tükröz: az unióval kapcsolatos egyik legmeghatározóbb érzésünk, hogy távoli, elérhetetlen, befolyásolhatatlan. A kormányzók és a kormányzottak közti szakadék áthidalásának legjobb eszköze pedig a voks.
Az Európai Bizottság és a tagállami kormányokat képviselő Tanács zárt, bürokratikus kultúrája kevéssé alkalmas rá, hogy megfelelően érzékelje az európai társadalom és gazdaság lüktetését. Erre a parlament jobb, épp zabolátlansága, nyitottsága miatt, és mert sokkal árnyaltabban tükrözi a társadalmat, amit képviselnie kell - hiszen választják. A sokfajta érdek óvatos becsatornázása az uniós döntéshozatalba nemcsak a hatékonyság miatt fontos, hanem azért is, hogy ezek a döntések elfogadhatóbbak legyenek a kormányzottak szemében. Az elbukott uniós népszavazások sorozata legitimációs válságot tükröz: az unióval kapcsolatos egyik legmeghatározóbb érzésünk, hogy távoli, elérhetetlen, befolyásolhatatlan. A kormányzók és a kormányzottak közti szakadék áthidalásának legjobb eszköze pedig a voks.
Tény, hogy ezt a szakadékot az EP eddig nem tudta áthidalni. Mégis jól tesszük, ha elmegyünk szavazni, mert az EU-t ugyan nem mindig kötik túl erős szálak a valósághoz, de ezek közül mégis a parlament a legfontosabb, a termeiben folyó sok bohóckodással együtt is. A bővítésekkel túl soktagúra nőtt, nehézkes, a diplomácia útvesztőiben rendre eltévelyedő, a nagy tagállamok túlerejének kitett és a nemzeti vétóktól akadályozott Európai Tanács, a biztos politikai bázissal nem rendelkező, évtizede identitásválsággal küzdő Európai Bizottság egyedül nem alkalmas a kormányzásra. A parlament komolyabban veszi az EU ideáit, mint a provinciális érdekeik fölé emelkedni gyakran képtelen tagállamok, és erősebb, mint a Bizottság hivatalnokkara.
Az elmúlt öt-hét évben a legprogresszívabb álláspontok jellemzően a parlamentben születtek, a legvalódibb, legőszintébb vitákat itt folytatták. A szolgáltatási irányelvtől kezdve a bővítésen át az alkotmányozáson keresztül a környezetvédelem szinte minden kérdéséig, ami az EU elé került, politikailag érettebb állapotban került ki a parlamentből. A jó elképzelésekben, amelyek keményebb tagállami-ágazati ellenállást váltottak ki, mint például a mobiltelefonok roamingköltségének csökkentése, a parlament adott az Európai Bizottságnak politikai támaszt. A parlament mentette meg az Erasmus diákcsereprogramot, amit a tagállamok majdnem kiheréltek. A parlament lehelt valamicske életet az eredeti, gazdasági modernizációs eszközeitől teljesen megfosztott 2007-2013-es költségvetésbe. A parlament tartotta napirenden a CIA börtöneinek és illegális rabszállításainak ügyét, amit a tagállamok legszívesebben eltussoltak volna. Magabiztosságát, lendületét pont abból nyeri, hogy választják. Valódibb és hasznosabb parlament, mint a kormánypárt és az ellenzék merev, értelmetlen ellenállásába dermedt Országgyűlés, ahonnan már régen kivonult az igazi politika.
Az EU egyre nagyobb szerepet fog nyerni Európa kormányzásában. Kulcsfontosságú, hogy demokratikus ellenőrzése szilárd legyen. Az EP jó munkát végez. Tessék támogatni jó képviselőkkel!
Subscribe to:
Posts (Atom)
Posts
